A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társas játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társas játék. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 26., hétfő

Pörgettyűs színkeverő

Ezt a játékot néhány hete készítettem. Az eredeti terv szerint térképtűt szúrtam a közepébe, és megforgattam. Azaz csak forgattam volna, de nem forgott. Elkeseredtem, félre tettem, hogy majd lesz vele valami. És lett!


Cinciegér dobolni akart, így kínomban odaadtam neki a fogyókúrás (is) italpor dobozait. Igen ám, de aztán szerette volna megkóstolni az italokat. Mivel ez nálunk igen ritka dolog, kapát-kaszát eldobva rohantam a shaker-ért, hogy elkészítsem a port. Ez a darab pont nem passzolt bele a keverőbe, viszont az asztalon maradt. Ültünk az asztalnál, és egyszer csak elkezdtem pörgetni, pörgetni, pörgetni, aztán eszembe jutottak a félretett korongok. És milyen szuper játék lett belőle!

Mi csak pörgettünk, "csodálkoztunk", korongot cseréltünk, majd újra pörgettünk, és kezdődött a folyamat előlről. De társas játékot is lehet belőle készíteni. Valahogy így gondolnám:

Hozzávalók:
  • két színűre festett korongok - a színkeverés szabályait betartva
  • valami pörgetésre alkalmas eszköz
  • egyéb színes korongok a kapott színeknek megfelelő színben

Játék menete:
  1. Az egyik játékos húz egy nagy korongot, majd mindenki felírja - kimondja -, hogy a korongon szereplő színekből milyen harmadik szín lesz.
  2. Pörgetés után aki eltalálta, az kap egy olyan színű kis korongot.
  3. Újabb húzás, vagy ha elég sok kétszínű korong van, akkor láncjátékot is lehet, a kapott színt kell párosítani egy másik színnel és újra kitalálni, milyen lesz.
  4. Az győz, aki a legtöbb színt eltalálja.

Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. június 6., vasárnap

Jégkocka verseny

Na, kinek a jégkockája olvad a legmesszebbre? :)

Hozzávalók:
  • jégkocka - lehetőleg egyforma méretű, a miénk nem az volt, de ez látszik is
  • garázsfeljáró
  • napsütés, de abból végre van bőven :)

A jégkockákat sorba rakjuk a garázsfeljáró tetején, de már a lejtős részre. Lehet húzni start vonalat, és cél vonalat is, csak az a kérdés, hogy befut-e valaki a célba! :)
Kutyákat érdemes kizárni a kertből a verseny ideje alatt, vagy jó előre elmagyarázni nekik a játékszabályt, ami ugye nem az, hogy odarohanunk, és megesszük az összes jégkockát!


Mindenki legyen bekenve vastagon naptejjel!!!
G.

2010. június 1., kedd

Teknős verseny

Az ötletet a Csigafutam nevű társasjáték adta. Ez egy igaz első társasjáték. 6 különböző színű csiga és egy hat színű dobókocka van benne. Amilyen színt dobnak azzal a csigával kell egyet előre lépni. Ezt a játékszabályt változtattam meg egy kicsit, és ehhez készítettem el a játékot.
Ilyen lett:



Igen, én is látom, hogy ezek akár csigák is lehetnének, de higgyétek el nekem, ezek teknősök! :)


Hozzávalók:
  • karton papírt
  • só-liszt gyurma (fele só, fele liszt)
  • öntapadós etikett (vinyetta)
  • nyomda
  • tempera
  • dekupázs lakk
  • vonalzó, olló

Elkészítés menete:
  1. Elkészítettem a gyurmából a teknősöket, majd hagytam jól kiszáradni, végül befestettem őket.
  2. Egy 70x50 cm-es kartont elfeleztem a rövidebb oldalán, és kimértem az etikettek pontos helyét.
  3. Az etiketteket feldaraboltam (5,3x1,5 cm-re, de csak azért 5,3 cm, mert ilyen méretű volt itthon), majd felragasztottam őket a megfelelő helyre.
  4. Felülre felhőcskéket, alulra virágokat nyomdáztam. (Az eredeti koncepció az volt, hogy a teknősök tojást rakni mennek ki a szárazföldre, de ahhoz nagyon hosszú játéktáblára lett volna szükség, ezért ezt elvetettem.)
  5. Végül lefestettem dekupázs lakkal, hogy tartósabb legyen.

Játékszabályok (színes-számos dobókockához):
  1. Zsákból kockát kell húzni, és a megfelelő színű teknőssel annyit lépni, amennyit dobtunk.
    Ezzel a szabállyal, pillanatok alatt vége is a játéknak, mert csak 10 mező van! :)

  2. Plusz egy dobókocka segítségével könnyen lehet kivonást gyakorolni. Zsákból kockát kell húzni, és a plusz kockával együtt dobni. A nagyobból kivonni a kisebbet, és annyit lépni előre a megfelelő színű teknőssel, amennyi a különbözet.
    Lehet, hogy a színes-számos kockából kivonjuk a segédkocka számait, és ha negatív akkor visszafelé kell lépni, de ehhez már legalább iskolásnak kell lenni - szerintem.

Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. május 29., szombat

Irányok gyakorlása

Nemrég kaptam a keresztanyukámtól egy nagy szatyor anyagmaradékot. Múlt hét végén egyesítettem őket az én készletemmel, és akkor találtam egy rácsos, levél mintás anyagot. Azonnal beindult a fantáziám, de az anyag nem volt túl nagy. Számolgattam, nézegettem, és arra jutottam, ha nincs beszegve a széle, csak elvarrva, akkor pont négy darab 4x4-es játéktábla jön ki. Riadóztattam az anyósomat, aki meg is varrta őket. Ilyenek lettek.


Hozzávalók:
  • mintás anyag - de kartonból is elkészíthető
  • kártyák
  • gombok vagy bábuk

A játékhoz kétféle kártyák készítettem.
  1. A kártyákon levél rajzok vannak, és meg kell keresni a megfelelő irányba álló levelet. Ezeknek a bal oldalán jelöltem a függőleges irányt egy nyíllal.

  2. A kártyákon szövegesen van a feladat. pl. A levél csúcsa balra, felfelé áll. vagy A levél szára balra lefelé áll.

Mi csak keresgéltük a megfelelő leveleket, de játszható vele bingó játék is! Ehhez Jócsont Virágnál letölthető játék található. Nekünk az is megvan! :)


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. május 27., csütörtök

Ha már belekezdtem...

...akkor be is fejezem.

Zsuzska a halmazos játékot átszabta a saját kisfiára, és ez lett belőle. Amikor megláttam szembe jutott, hogy van nekünk egy Make 'n' break nevű játékunk, amihez pont olyan szép építő kockák kellenek, mint amilyen nekik van. (A halak, és a horgászat azonban minden időnket leköti mostanában!)*

Ma megyek a linkekért, és ez a bejegyzés fogad. Hát, jót mosolyogtam magamban.

Azért felteszek egy képet, hogy mit rejt a doboz.


A lényeget pedig mindenki elolvashatja Zsuzskánál! :)


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

*Frissítés: a játékban található recsegős óra legyőzte a horgászszenvedélyt. Most építünk. A játék teljesen alkalmas egy négy éves számára is. És hogy mennyire élvezi!!!!

2010. május 18., kedd

Süni Bözsi tüskéi

Színes, számos, szurkálós játék számoló pálcikákkal és dobókockákkal.


Hozzávalók:
  • A legegyszerűbb só-liszt gyurma. Ebben most egy kicsivel több liszt van mint só, mert túl sok víz borult bele :)
  • 4 csomag számoló pálcika - színenként 10-10 darabot tartalmaz egy csomag, de nem árt belőle többet is beszerezni, mert ez kevés lesz
  • néhány darab színes pötyi szemnek, orrnak
  • dobókockák: színes, számos, és színes-számos

Elkészítés menete:
  1. Összekevertem a só-liszt gyurmát, elosztottam négy felé, majd sünöket formáztam belőlük. Előbb gömböt formáztam, majd azt egy kicsit "meghengeresítettem", végül lenyomtam az elejét
  2. Beleszurkáltam a tüskéket - 30-30 darabot sünönként - majd ki is húzogattam őket.
  3. Belenyomtam a szemet és az orrokat. Piros, sárga, kék és zöld szemeket választottam és barna orrokat. Majd ezeket is kihúztam.
  4. A vacak időre való tekintettel betettem őket a sütőbe 80-90 fokra kb. 2 órára. Amikor a tetejük megkeményedett, megfordítottam őket.
  5. Miután kihűltek visszakapták a szemeiket, orraikat és kezdődhetett a játék.
    (Lelkesek be is festhetik őket barnára.)

Mindenki választott magának egy sünt. Többféle szabály is lehet, nekem ezek jutottak az eszembe.

  1. Csak számos dobókockával
    Amennyit dob, annyi tüskét szúr a sünijébe.

  2. Színes és számos dobókockával
    Egyszerre dobunk a két kockával. Amilyen színt és számot dob, olyan színű és számú pálcikát szúr a sünijébe.

  3. Színes-számos dobókockával (kék, piros, sárga és zöld színű számos dobókocka)
    Mindenki választ egy sünt. A dobókockákat egy zsákba tesszük, és szép sorban mindenki húz a zsákból egy kockát, dob, majd visszarakja. Amilyen színű kockát húzott, abba a sünibe kell betenni a megfelelő számú tüskét. Az nyer, akinek előbb kész a sünije.
    (Ezt lehet két kockával is, ha valakinek nincsen színes-számos dobókockája.)

  4. Színes és színes-számos dobókockával
    A színes-számos dobókockát szintén zsákba tesszük, húzunk, dobunk egyszerre a két kockával. A színes-számos szerint szúrjuk az tüskéket, mint az előbbi szabályban, csak olyan színűt kell szúrni, mint amilyen a színes kocka volt. Az nyer, akinek a legtöbb saját színű tüskéje van. A saját színt a sünök szeme mutatja.
A pálcikákat az asztal közepére tettem egy tálba, és onnan kellett kiválasztani a megfelelőket. A finom motoros mozgást nagyon jól fejleszti. Már a megfelelő pálcika kiválasztása sem könnyű, és utána jön még a beszurkálás.
Mi egyelőre a kettes szabály szerint játszottunk, és alig tudtuk abbahagyni.


Jó játékot kívánok!
Gabriella

2010. április 24., szombat

Székek

Van egy kis műanyag játékunk, amelyben 18 db szék van, három színben, és 6 alakban. Ezzel játszottunk a héten. A cél, hogy minél magasabb tornyot építsünk a székekből. Nekem nem sikerült, de Pumpuseknek igen.


Építés után "Gongoltam" játékot játszottunk vele. Azért alkalmas rá a játék, mert színenként nincs két egyforma szék. Szépen le lehet írni, hogy melyikre gondolunk.
Pl. Gondoltam egy székre, amelyik sárga. Gondoltam egy sárga székre, aminek az ülőkéjén két lyuk van. Gondoltam egy sárga székre, aminek az ülőkéjén két lyuk van, a háttámláján szintén két lyuk van. Gondoltam egy sárga székre, aminek az ülőkéjén és a háttámláján is két lyuk van, és a háttámlája le van kerekítve.
Minden mondat után kiválasztottuk a mondatban leírtaknak megfelelő székeket. Két játék után már Ő gondolt egy székre, és nekem kellett kiválasztanom. Bámulatosan elsajátította az általam használt fogalmakat - nyelvtanulásra is alkalmas.

Miután jól kigondoltuk magunkat, mátrixosat játszottunk. Most először, így egy kicsit segíteni kellett az elején, de aztán nagyon belejött. Csak szorosan egymás mellé akarta tenni a székeket a sorokban! :)
Kiraktam egymás alá a sárga székeket, és a legfelső sorban kiraktam az ugyan olyan alakú kék és piros széket is. A feladat az volt, hogy az azonos alakú székeket a megfelelő szín alá tegye vagy fordítva, attól függően, ő mit nézett előbb. Ha valaki könnyíteni szeretne a játékon, akkor az oszlopokat vagy sorokat - vagy mindkettőt - érdemes elválasztani egy zseníliadróttal, vagy fonallal, hogy még egyértelműbb legyen a feladat.

Délután Pumpusek mindenről beszámolt a férjemnek, aki a gondoltam játékot még tovább fejlesztette. Lerajzolta az egyik széket a mágnestáblára, a színét pedig valamihez hasonlította.
Pl. a színe pedig olyan, mint a gumicsizmád, vagy a színe pedig olyan, mint a nadrágod.
Többnyire azok a dolgok jöttek be a legjobban a szín meghatározásakor, amiket éppen nem látott. :)

A játék maga kb. 500 Ft között van, tehát nem nagy beruházás, és igen jól lehet vele játszani.


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. április 16., péntek

Keresd ugyanazt a képet

Ezzel a címmel találtam a Jócsontblogon egy játékot. Azonnal megtetszett, de mivel ott 5 korong szerepel, hamar rájöttem, hogy az egy 3,5 évesnek sok egy ilyen játékban. Elkészítettem hát 3 koronggal.


A játék lényege, hogy akárhogy fordítjuk a korongokat, mindig csak egy kép van rajta mind a három korongon. Ezt egyszerű kombinatórikával ki lehet számolna, márha valaki nem sunnyogta el annak idején ezt a tantárgyat.
Szóval, én egy másik utat választottam. Leírtam egy papírra az összes variációt, és mindegyik mellé tettem egy jelet. Aztán ennek megfelelően megrajzoltam egy minta papíron, hogy melyik jel melyik korong melyik oldalára kerül. Érthető nem? :)


Hozzávalók:
  • karton, legalább 230 g-os, de az sem baj, ha erősebb
  • kör alakú sablonok - nálam két fedő volt az
  • filc
  • kis képek kinyomtatva, esetleg matrica
  • lamináló gép, vagy átlátszó öntapadós fólia
  • olló
  • ragasztó

Elkészítés menete:
  1. Először megrajzoltam a nagyobb kört, majd beleillesztettem a kisebbet. Ezután az ablakhoz tettem a papírt, és a másik oldalához igazítottam a kisebb kört, hogy az passzoljon. Utána itt is körberajzoltam, majd a papírt az ablakon tartva szabad kézzel megrajzoltam a külső kört is. Ez nem baj, ha nem olyan pontos, mert úgyis a másik oldalán lévő rajz szerint vágom ki, és nem fog látszani, ha nem pontos.
    Végül szintén az ablakon tartva a papírt kiigazítottam a belső kört, ahol elcsúszott, hogy pontosan fedje egymást a két oldal kerete.
  2. Ezután minta szerint - erről később - felragasztottam a kis rajzokat egy ici-pici ragasztóval, hogy lamináláskor nem mozduljanak el.
    A képekhez ismét a Meixner könyvet használtam, amiről már írtam itt és itt is. Kiválasztottam (jelen esetben) 8 képet, amelyekből 3-3 darabot nyomtattam, és még 6 képet, amelyekből csak 2-2 darabot nyomtattam.
    Három korong esetében csak 4-4 kép kerül egy oldalra. Ezt egy kicsit könnyűnek találtam így, ezért tettem minden oldalra 2-2 kakukktojás képet is. Így összesen 6 kép került minden oldalra.
  3. Öntapadós fóliával lamináltam a korongok mindkét oldalát, majd kivágtam őket.

A korongok a következőképpen néznek ki:
  • A1 korong - x x x x - plusz két valami
  • A2 korong - x x x x - plusz két valami
  • B1 korong - x x x x - plusz két valami
  • B2 korong - x x x x - plusz két valami
  • C1 korong - x x x x - plusz két valami
  • C2 korong - x x x x - plusz két valami

Elkészítettem az 5 korongos játék mintáját is, ha valaki kéri szívesen átküldöm. Azon egy oldalon 16-16 kép van.

Mi úgy játszottuk, hogy aki előbb megtalálta a három egyforma képet, az kap(ott volna egy korongot az iskolai piros-kék korongok közül, de nem találtam őket) egy pálcikát az iskolai színes pálcikák közül. Ha valakinek nem világos miről beszélek - ami így visszaolvasva nem lenne csoda -, itt megnézheti őket.
Nagyon vicces volt így játszani, mert mindig húzhatott a pálcikák közül, és volt, hogy nem csak egyet húzott, volt, hogy kiestek a kezéből a pálcikák és lehetett harcolni a leesett pálcikákért, és volt, hogy rossz képet kezdett el mutatni, és akkor én a harmadik korongnál fityiszt mutattam. Talán ez volt a legviccesebb.

A lényeg, hogy kb. 1 órán keresztül játszottunk vele, és be kell látnom, még így három koronggal sem olyan könnyű játék ez! :)


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2009. július 25., szombat

Figurix - házilag

Mi a Figurix? Ennyi az ajánlója: "Az izgalmas játék élvezetessé teszi a jó megfigyelőképesség és a gyors reagálás képességének kialakulását. 2-6 játékos részére, 5-10 éves korig."


Így néz ki, csak 6 figurával és összekeverve. Én ilyen 9-es táblákat készítettem vegyes színekkel és figurákkal, és azokat szoktuk egymáshoz kapcsolni. Lehet variálni a táblát, így még véletlenül sem tudják a gyerekek "megjegyezni", annyi variáció van.

Hozzávalók:
  • kék, piros, sárga karton - vagy egyéb kedvenc színek
  • nyomtatható kis figurák tetszés szerint - de aki nem szeret apró mintákat vágni, az vegyen apró matricákat
  • ragasztó
  • körző, vagy két különböző méretű kupak
  • 3 db üres dobó kocka
  • 2-6 féle bábu vagy gombok
Én kupakokat használtam a körök sablonjának. Tintapárnába nyomtam, majd a papírra és már meg is voltak a kivágandó körök. 18-18 kicsi és nagy sárga, piros és kék körre van szükség.
A mintából 7x9 db különbözőre van szükség.

Az egyik dobókockára felragasztjuk a különböző mintákat, a másik kettőnek 2-2 oldalát befestjük sárga, kék és piros színűre. Ha egyértelművé szeretnénk tenni, hogy melyik a teli minta és melyik a keret színe, akkor azt rajzoljuk a kockákra.

A játék menete: egyszerre kell dobni a 3 dobókockával. Ekkor kijön a minta, a teli szín és a keret szín. Amelyik gyerek először megtalálja, az teszi rá a jelé. Aki a legtöbb jelet gyűjti, az nyert.
Arra, hogy, mi történik akkor, ha már van jel azon a figurán, amelyiket újra kidobták, lehet külön szabályokat alkotni.

Jó szórakozást kívánok!
Gabriella