A következő címkéjű bejegyzések mutatása: takarítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: takarítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 18., vasárnap

Méricskélés

Az úgy kezdődött, hogy Cinciegér megtalálta az ablakpárkányon a dekor homokot, ami szebb időkben egy gömb alakú gyertya ágya volt, de ma már csak egy csokikrémes dobozban várta, hogy sorsa ismét jobbra forduljon. Megtörtént az áttörés.
Cinciegér rögtön megkérdezte, hogy kiboríthatja-e, amire egy határozott "Várj egy kicsit, keresek valamit!" volt a válaszom. De ha már kerestem valami nagyobb homoktartót, akkor már kerestem valami játékot is a homokhoz.


Először persze csak homok turkálás volt - mert az jó -, aztán kezdetét vette a mérés, számolás, jegyzetelés. Ez utóbbi lemaradt a képről. És persze az is, hogy hogy nézett ki a szőnyeg az első kanalazás után. És, hogy a játék végére milyen lett, azt már ne is említsük!

Ezt a játékot takarítás előttre ajánlom, esetleg, akkor ha semmi kedvünk nincs porszívózni. Egy kis homokmérés, és máris jobban esik a porszívózás! :)


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. január 13., szerda

24. nap

Zónák kialakítása (link)

Most érdemes csak igazán végigolvasni a linket. Sok segítséget kapsz ehhez a feladathoz.

23. nap

Kontrollmappa elkészítése (link)

Írhatnám, hogy tegnap azért nem írtam, mert ezzel foglalatoskodtam, de sajna ez nem így volt. Mással foglalatoskodtam. :)

2010. január 10., vasárnap

22. nap

Bővítsd ki a reggeli és esti rutinod a saját szükségleteid szerint! (link)

Úgy tűnik, holnap szabadnapos lehetek, mert én már időközben hozzá-hozzá írtam a reggeli és esti rutinokhoz a saját igényeink szerint! :)

2010. január 9., szombat

21. nap

Vasárnap - Belső tankolás (link)

Ehhez nincs mit hozzáfűzni! Nekem most lelki tankolásra van szükségem!

2010. január 8., péntek

20. nap

Szombat - Családi móka (link)

Mostanában elég sok családi mókában volt részünk. Sőt, mi általában elég sokat vagyunk együtt. Az esték mindig közösek. Olvasás, diavetítés. Hétvégén ha az idő engedi rendszerint kirándulunk, vagy legalábbis sétálunk egy nagyot.

Ezt a feladatot nem lesz nehéz teljesíteni!

Ti merre jártok kirándulni?

2010. január 7., csütörtök

19. nap

Péntek - Autó és táska takarítás (link)

Én általában nagy méretű táskákkal közlekedek. Ennek megfelelő a súlya is. :)
Amikor a kisfiam megszületett elég jól jött a nagy táska. No, meg az, hogy már hozzá voltam szokva. Ma sem értem, a barátnőm hogyan tud akkora méretű táskával szaladgálni, mint egy pénztárca.
Megvannak ám a nagy táska veszélyei. Pl. az, amikor karácsonykor találtam egy kisfiú alsónadrágot a táskámban, ami már rá sem megy a gyerekre.
De vannak pozitív "veszélyek" is. Pl. amikor egyszer csak találtam egy nagyobb összeget az egyik táska kis zsebében. Merthogy van egy hatalmas pénztárcám is, de szegény pénzből lát a legkevesebbet. Azt rendszerint csak bedobálom a táskába. Elég vicces jelenet az is, amikor derékig elveszve a táskában keresem az aprót ha azt kér a pénztáros!

Szóval, ez a feladat nekem kimondottan jó. Minden pénteken rendbe tenni a táskát!

No, de melyiket? :)

2010. január 6., szerda

18. nap

Csütörtök - Küldetések napja (link)

Hát, a heti küldetéseken már túl vagyok - nem olvastam előre -, de majd keresek holnapra is valami küldetést!

2010. január 5., kedd

17. nap

Szerda - Anti halogató nap (link)

Nálam is a program legnépszerűbb része. Remélem, holnap több halogatnivalót is elintézek!

2010. január 4., hétfő

16. nap

Kedd - Tervezés és szervezés (link)

Milyen érdekes, hogy pont ma telefonáltak, hogy szervezzek egy szépségbemutatót 19-re. Lesz holnap mit csinálnom!

2010. január 3., vasárnap

15. nap

Hétfő - 1 órás lakáskényeztetés (link)

Mostantól előző este beírom, hogy mire számítson az, aki - titokban - velem tart! :)

Az eredeti listát én egy kicsit - több ponton is - módosítottam, de ez mit sem fog veszíteni az "élvezeti értékéből".

2009. december 30., szerda

14. nap

Menj időben aludni! (link)

Ez tényleg nagyon nehéz feladat. Tévé függőnek nem mondanánk magunkat a szoba antennával fogható 3 csatornánkkal, amiket csak úgy lehet nézni, ha csatornát váltunk, akkor antennát is kell igazítanunk. Engem inkább az internet nem hagy aludni térni. Pedig ami este 11-kor ott van, az ott lesz másnap, sőt harmadnap is. Vagy az sem túl nagy baj, ha az ember valamiről lemarad. Amivel találkoznia kell, azzal előbb-utóbb úgyis összefut.

Te mikor térsz nyugovóra?

2009. december 29., kedd

13. nap

Mozogj 15 percet! (link)

Ezt úgy oldottam meg, hogy gyalog jártok a fiamért az óvodába. Ez ugyan több, mint 15 perc, és pont az a lényeg, hogy szapora legyen az ember pulzusa, de én speciális helyzetben vagyok, így nekem már a sétától is szapora lesz a pulzusom.

Ha választhatsz a lépcső és a lift között, Te melyiket válaszod?

2009. december 28., hétfő

12. nap

Nézz be a szennyestartóba! (link)

Azt hiszem, ahol legalább egy gyerek van, ott ez mindennapos feladat. Én belenéztem reggel, és elborzadtam. Mind a kettő tele volt. Nem is csoda. Vendégeink is volta, így most van egy adag ágynemű is. Na meg, kinek volt kedve mosni karácsonykor?
Hogy miért van két szennyestartónk? Mert külön gyűjtjük a fehéret és a nem fehéret. Korábban a gyerek ruhát is külön gyűjtöttem, de most már elég nagy a gyerek, hogy együtt moshassuk a ruháit a többivel.

Neked is a mosógép a legjobb házi barátod?

2009. december 27., vasárnap

11. nap

Szortírozás! (link)

Nem lazsálunk, nem lazsálunk. Vége a karácsonynak, mindenki jól teleette magát, kezdődhet/folytatódhat a munka. Akinél nagy család van, és nagy karácsonyi ajándékozás a divat - bármi áron is, de adni kell valamit - talán kezdheti is a szortírozást rögtön a kapott ajándékokkal!

Azt hiszem, én kiszortíroztam magam egy időre, mivel karácsony előtt kiürítettünk a "lomtár" szobát, így több zsák hajdan szebb napokat látott fontos dologtól szabadultam meg!

Nálad mi halmozódik nagy-nagy hegyekbe?

2009. december 23., szerda

10. nap

Készíts ki mindent, amit másnap magaddal kell vinned! (link)

Hát, ezt most remélhetőleg senkinek nem kell gyakorolnia pár napig! :)

Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!


Gabriella

2009. december 22., kedd

9. nap

Turbó törlés (link)

A szájvizes wc tisztítás nagyon bejött nálam is. A minap azonban betévedtem a "kis wc-be", amit én szinte soha nem használtam eddig, és elborzadva láttam, hogy hogy néz ki, mind a wc, mind a kézmosó. Most a kis wc esti takarítását is felvettem a listára. Na, és minden este teszek ki tiszta kéztörlőket is.

Nálad is csupa víz és kosz estére a kéztörlő?

2009. december 21., hétfő

8. nap

Nézd meg a naptáradat reggel és este is! (link)

Akkor tuti nem jársz úgy, hogy nem tudod milyen nap van, és elfelejted elvinni a gyereket angolra. :(
Rendszeresen beírtam mindent a naptárba, de mikor elköltöztünk - elég viharosan -, a naptár eltűnt az egyik doboz mélyén. Meg is lett az eredménye. Az elmúlt 3 hónap teljes káosz (volt).

Te beszerezted már a 2010-es naptáradat?

2009. december 20., vasárnap

7. nap

Készítsd ki a másnapi ruhád! (link)

Nem tudom, erre képes leszek-e valaha is, bár az igaz, hogy minden este kitalálom, hogy mit veszek fel másnap. A ruha úgyis a szekrényben lakik, tehát nincs kapkodás! :)

Te kikészíted a ruháidat előre?

2009. december 19., szombat

6. nap

Reggelizz és igyál egy pohár vizet! (link)

No, ezt ha akarnám sem tudnám kihagyni. Mikor még nem itthon reggeliztem, akkor is muszáj volt bekapnom valamit az íróasztalom mellett. Többnyire ugyan azt a fajta szendvicset, amit a büfében vásároltam.

Te mit szoktál reggelizni?