A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fizika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fizika. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 13., szombat

Szívós játék

A szó tényleges és átvitt értelmében is. Nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz játékot sikerült kitalálnom a gyereknek, de végül küzdött becsülettel a fődíjért.


Hozzávalók:

  • egy tál, minél nagyobb, annál jobb - az sem baj, ha lapos és széles
  • dekorgumi darabkák - de lehet, hogy papírdarabkákkal is működik, sőt, lehet, azzal könnyebb is.
  • szívószál
  • víz


A vízre rádobáltuk a dekorgumi darabokat úgy, hogy ne süllyedjenek el, majd jöhet a játék. A szívószállal kell kihorgászni az úszókat.


Készítettem listát is, hogy melyik állat mennyi pontot ér, de végül nem töltöttük ki, mert annyira nem akartak "kihalászódni" az állatok, hogy örültünk, ha sikerült egyet kiszippantani.

A szem-kéz koordináción, a szájizmokon, és a nyelven kívül még a nevető izmokat is edzi ez a feladat. Különösen akkor, amikor éppen csak sikerül felszippantani az állatot, és az a szívószál végén vergődve, csapkodva éppen hogy csak nem esik le.


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2011. január 18., kedd

Varázsvíz

Ez egy újabb játék, amivel kb. fél-egy óra szabadidőt nyerhet az ember. Még nyáron ajánlottam két ilyen játékot, a buborékfújót és a babzsákos játékot, bár azokat akkor a kényszer szülte. Igazából ezzel a játékkal is korábban szerettem volna előrukkolni.

Hozzávalók:
  • egy fazék jó meleg víz
  • egy fazék hideg víz
  • egy üres pille palack
  • egy lufi
  • (legalább egy gyerek)

A játék menete:
  1. Alaposan elmagyarázzuk a gyereknek, hogy a kezét, ne dugja bele a forró vízbe, csak a palackot.
  2. Ezután megmutatjuk, hogy mi történik, ha betesszük a palackot a forró vízbe.


  3. Majd megmutatjuk, hogy mi történik, ha betesszük a palackot a hideg vízbe.


  4. A gyerek korától, érettségétől függően el lehet magyarázni, hogy mi miért van, ha pedig még nagyon fiatal, egyszerűen csak elnevezzük a forró vizet varázsvíznek! :)

Van még egy nagyszerű varázsjáték, amivel a karácsonyt töltöttük, és minden vendégnek meg kellett mutatni a varázslatot. Virágnál olvastam, de most nem találom a blogjában.*
Nem kell más hozzá, mint egy zacskó szilikon golyó, és egy pohár víz. Ha a megdagadt szilikongolyókat vízbe mártjuk, akkor "láthatatlanná" válnak. Ezt is többször el kell végezni - hátha más eredményt kapunk -, valamint többször is ellenőrizni kell, hogy a golyócskák tényleg benne vannak-e a vízben, és még ki- berakosgatni is nagyon jó - akár kanállal, vagy szűrővel -, így ez a játék is a "nyerjünk néhány percet magunknak" kategóriába sorolható.


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

*Virág, kérlek, írd meg a pontos linket!

2010. július 26., hétfő

Pörgettyűs színkeverő

Ezt a játékot néhány hete készítettem. Az eredeti terv szerint térképtűt szúrtam a közepébe, és megforgattam. Azaz csak forgattam volna, de nem forgott. Elkeseredtem, félre tettem, hogy majd lesz vele valami. És lett!


Cinciegér dobolni akart, így kínomban odaadtam neki a fogyókúrás (is) italpor dobozait. Igen ám, de aztán szerette volna megkóstolni az italokat. Mivel ez nálunk igen ritka dolog, kapát-kaszát eldobva rohantam a shaker-ért, hogy elkészítsem a port. Ez a darab pont nem passzolt bele a keverőbe, viszont az asztalon maradt. Ültünk az asztalnál, és egyszer csak elkezdtem pörgetni, pörgetni, pörgetni, aztán eszembe jutottak a félretett korongok. És milyen szuper játék lett belőle!

Mi csak pörgettünk, "csodálkoztunk", korongot cseréltünk, majd újra pörgettünk, és kezdődött a folyamat előlről. De társas játékot is lehet belőle készíteni. Valahogy így gondolnám:

Hozzávalók:
  • két színűre festett korongok - a színkeverés szabályait betartva
  • valami pörgetésre alkalmas eszköz
  • egyéb színes korongok a kapott színeknek megfelelő színben

Játék menete:
  1. Az egyik játékos húz egy nagy korongot, majd mindenki felírja - kimondja -, hogy a korongon szereplő színekből milyen harmadik szín lesz.
  2. Pörgetés után aki eltalálta, az kap egy olyan színű kis korongot.
  3. Újabb húzás, vagy ha elég sok kétszínű korong van, akkor láncjátékot is lehet, a kapott színt kell párosítani egy másik színnel és újra kitalálni, milyen lesz.
  4. Az győz, aki a legtöbb színt eltalálja.

Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. június 14., hétfő

Úszik vagy elmerül?

Nagy kérdés ez, főleg egy kisgyereknek. Mert ugye, ami nehéz, az elmerül, ami könnyű az úszik. Gondolja a gyerek - az enyém mindenképp így gondolta eddig -, de mi felnőttek pontosan tudjuk, hogy ez úgy van, ami fa vagy műanyag az úszik, a többi elmerül - egy egyszerű, kevéssé tudományos magyarázat szerint. Hát, jelentem, ez sem így van. Vagyis ezt sikerült megcáfolnunk, amikor tegnap nagy lendülettel, bedobtunk egy műanyag békát a vízbe, hogy úszik, de az elmerült. Meglepetésemben megismételtem a "kísérletet", de újra elmerült. Most itt állok értetlenül a dolog előtt, de nem erről akartam írni.

Végre itt a jó idő, és felállítottunk egy kis medencét a teraszon a család 100 centi alatti tagjának. Ez olyan jól sikerült, hogy egész nap ki sem akart jönni belőle. Ha pedig már ő benne volt, nekem pedig úgyis kint kellett lenni vele, gondoltam játszunk egy kicsit. Beszaladtam és összeszedtem néhány tárgyat a lakásban:
  • kanál: fa, fém és műanyag
  • ecset fa nyéllel
  • sodrófa
  • csavar és anya
  • madártoll
  • mágnes
  • parafa dugó
  • mázas agyag csésze
  • dobókocka
  • a már említett műanyag ugró béka játék egy darabja
Ezekkel a kincsekkel tértem vissza. A feladat az volt, hogy kitalálja úszik-e vagy elmerül a vízben az a tárgy, amit a kezébe adok.

Első körben a nehezekre azt mondta, hogy elmerülnek, a könnyűkre azt, hogy úsznak. Milyen jókat nevettünk együtt, amikor nem találta el. Aztán kiszedte őket, és újra (és újra, és újra, és újra, és...) meg kellett ismételni a játékot. Végül csoportosítottuk a tárgyakat úszó és merülő tárgyakra, majd megnéztük, melyik csoport milyen anyagú tárgyakat tartalmaz. (Sajnos a merülő béka esetében nem tudtam elfogadható válasszal szolgálni, annak még utána kell járnom a "férjlexikon"-ban.)

Három tárgy aratott igazán nagy sikert. A mázas csésze, ami üresen úszott, de ha víz volt benne, akkor egyre jobban merült le, végül a medence alján kötött ki, a másik a nehéz sodrófa volt, a harmadik a madártoll volt.

Az apának tartott élménybeszámoló felét egy tudományos műsorral! Ami egy egérhangú négyéves szájából felettébb szórakoztató volt! :)


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. június 10., csütörtök

Szökőár híradó

Nem, nem riadó, nem akarok senkit katasztrófával, vagy a józan eszem elmentével riogatni!

Még a vulkános bejegyzésnél kaptam a kérdést, hogy nincs-e ötletem szökőárra. Azóta egy kicsit továbbfejlesztettem az ott leírtakat. Ez lett belőle:



Hozzávalók:
  • lufi - ebből megfelelő készlet
  • valamilyen kötöző anyag
  • nehezék - és itt valami igazán nehézre gondolok
  • hordó
  • víz
  • valami hegyes dolog

Egy tíz kilós kalapácsra kötöttük a puhára fújt lufit, és azt engedtük be a hordóba. A többi már látszik a videón.
Először egy nagyobb és jobban felfújt lufival próbálkoztunk, na meg egy téglával. A lufit alig húzta le a tégla, inkább csak nyújtotta. Aztán átkötöttük a kalapácsra, de még az sem húzta le teljesen. Erről egy egészen viccen home video készült, de azt inkább nem osztom meg veletek.
Végül ez a megoldás lett, de a felvételt meg kellett szakítanom technikai okok miatt. :)


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2010. június 6., vasárnap

Jégkocka verseny

Na, kinek a jégkockája olvad a legmesszebbre? :)

Hozzávalók:
  • jégkocka - lehetőleg egyforma méretű, a miénk nem az volt, de ez látszik is
  • garázsfeljáró
  • napsütés, de abból végre van bőven :)

A jégkockákat sorba rakjuk a garázsfeljáró tetején, de már a lejtős részre. Lehet húzni start vonalat, és cél vonalat is, csak az a kérdés, hogy befut-e valaki a célba! :)
Kutyákat érdemes kizárni a kertből a verseny ideje alatt, vagy jó előre elmagyarázni nekik a játékszabályt, ami ugye nem az, hogy odarohanunk, és megesszük az összes jégkockát!


Mindenki legyen bekenve vastagon naptejjel!!!
G.