A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 12., szerda

Lufieső és őrület

Engem némi megnyugvással tölt el, hogy vannak dolgok, amik nem változnak. Például a gyerek és a lufi kapcsolata. Emlékszem, gyerekkoromban megőrültem a lufiért - vagy a lufitól, ki emlékszik már rá pontosan. De ez manapság is így van. Hiába internet, meg magától járó, beszélő, pisilő babák, csodarobotok és még nem tudom milyen játékok, a lufitól lázba jönnek a gyerekek.

Jó ovis szokás szerint, a gyerekek szülinapját megünneplik az oviban. Igen ám, de nagyon kezd elfajulni ez az ünneplősdi. Van, aki már bohócot is hozott az ovis szülinapra. Bevallom őszintén engem ez a verseny nem vonz, de valami kis pluszt én is szerettem volna adni a gyerekeknek. Ez a kis plusz lett a lufieső. Egyeztettem óvónénivel, hogy szabad-e, ő nagyon örült, és rám bízta a dolgot.

El is indultam - terveim szerint - foci háló sűrűségű anyagot venni. :) Természetesen az nem volt a méterárú boltban, de volt helyette az a fajta bélés anyag, amit szabadidő ruhákba szoktak varrni, de csak azért, hogy legyen mibe belegabalyodnia az embernek. Ebből vettem 4 métert. (35 lufihoz elég 3 méter is) Már nem emlékszem pontosan, de 60-80 cm széles csak az anyag.

Elkészítés menete:
  1. Félbe hajtottam az anyagot, és az egyik hosszú oldalát, valamint a nyitott rövid oldalát fixen összevarrtam zsákvarró tűvel de csak hézagosan. A varráshoz fonalat használtam.
  2. A másik hosszú oldalát annyira varrtam csak össze, hogy a felfújt lufik beleférjenek. Itt a varrás elején nem kötöttem meg a fonalat, és hagytam rá elég sokat, hogy ne csússzon szét, valamint nem vágtam el a fonalat, hanem az egész gombolyagot magammal vittem, mert nem tudtam, hogyan fogom tudni rögzíteni.
  3. Miután felfújtam a lufikat, a hálót felerősítettem a lámpához úgy, hogy a fixen varrt oldala volt felfelé. A nem fixen varrt oldalánál eligazítottam a fonalat, hogy ki tudjam kötni valamihez. Szerencsémre volt a falon két akasztó, így azokhoz kötöttem.
  4. Óvónéni nagyon lelkes volt. Mondtam, hogy kösse ki mindkét oldalon az akasztóról a fonalat - ettől még nem csúszik szét magától -, és az egyik oldalon egyszerűen csak húzza meg jó gyorsan.
Így nézett ki fellógatva.



És ilyen volt maga a lufieső.


Mondjuk, a délelőtti ovis foglalkozásnak odavágtunk. Mert még a gyerekek érkezése előtt akasztottam fel a lufikat, amit ugye azonnal ki is szúrtak, és egész délelőtt ott álldogáltak a lufik alatt miközben gondolatban elosztották, hogy melyik lufi kié lesz majd.
A lufieső után következett a zenés-táncos lufibuli - ilyet máskor is szoktak tartani - amit többeknél átöltözés és pólószárítás követett.

A képekről ítélve jó kis nap volt, és nagyon élvezték a gyerekek. Azóta is ha elhangzik a lufibuli szó, rögtön kérdezik hogy lufieső is lesz? :)


Anyukák/Apukák létrára fel!
Gabriella

2010. május 5., szerda

Blog születésnap

Ma egy éve, hogy elindítottam ezt a blogot. Sok minden történt az elmúlt egy évben. Pl. 2 hónapig a blog felé sem néztem technikai okok miatt. De ennek ellenére elég szép számban olvassátok, és több pozitív visszajelzést is kaptam.

Minden kritikát, észrevételt és hozzászólást köszönök!


További jó böngészést kívánok!
Gabriella