2011. november 27., vasárnap

Pirított csicseriborsó

Nálunk menő a tökmag és a szotyi is. Na, nem az az igazi focimeccses, hátbaköpködős fajta, hanem az úri, hántolt fajta. De pénteken felfedeztem egy török boltban a pirított csicseriborsót. Hogy az milyen finom....
Amikor megláttam az árát, nyomban megkérdeztem az eladót, hogy ezt vajon hogyan kell készíteni. Az eladó nagyon készségesen széttárta a karjait, hogy mit tudja ő. Viszont mosolygott. :)
Szerencsémre volt ott egy nem magyar vevő, aki ettől is készségesebb volt, és mondta, hogy szerinte a főtt csicseriborsót sütik meg. Nosza, nekem itthon árválkodott egy üveg csicseriborsó konzerv, várta, hogy egyszer fasírt lesz majd belőle. Hát, nem az lett.
Az itthoni is finom lett, de konzervből azért nem olyan jó, mert ebben volt valami stabilizátor nevű anyag, ami nagyon más, mint a konzervlé, ez ugyanis zselé állagú volt, és a csicseriborsó is kicsit ízesített volt, de azért elfogyott, szinte forrón!!!
Cinciegér már ott tobzódott a sütő mellett, pedig azt sem tudta, mi készül - és szándékosan nem mondtam el, hogy legyen esély a kóstolásra. :)

Ha ti is szeretitek az ilyen rágcsákat, akkor feltétlenül próbáljátok ki!
Gabriella

2 megjegyzés:

  1. Ez jól hangzik. Sütőben sütötted? Tettél hozzá valamit? Olaj, fűszer, só?

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nem tettem hozzá semmit, de gondolkodtam rajta, hogy egy kis fűszerpaprikával meghintem, aztán végül mégsem...
    Igen, simán sütőbe tettem a megfőzött borsót, és megpirítottam a külsejét. Vigyázni kell vele, mert ha kihűl, akkor keményedik is egy kicsit! :)
    G.

    VálaszTörlés