2011. november 8., kedd

Forró csoki hideg estékre!

Miután felvetettem az oviban, hogy nálunk is jó lenne karácsonyi vásárt rendezni, aminek a bevételéből a hátrányos helyzetű családoknak állítanánk össze ajándékcsomagot, elkezdtem gondolkodni, én mit viszek majd a közösbe. Hát, erre jutottam:



A csomagolás nem az igazi, de hirtelen nem volt itthon celofánom. Azóta már készítettem hozzá címkét is, holnap majd azt is felteszem.

Az óvó nénikkel és a daduskával már teszteltettem is. Az óvó néni szerint baromi nehéz volt lerágni a csokit a kanálról, de alvásidőben nem tudott tovább várni! :)
A daduska néni azt mondta, nagyon finom volt, csak 3 felé kellett osztani, mert adott a gyerekeinek is belőle, de tökéletes volt, nem kellett semmivel ízesíteni.

Az elkészítése nagyon egyszerű, csak forma, kanál és csoki kell hozzá. A táblás csokit felolvasztottam, a formába töltöttem, és amikor elkezdett dermedni egy kanalat állítottam a közepébe - vagy ahogy sikerült. :)
Csomagoltam, címkéztem, teszteltettem és úgy tűnik nagyon jó lett.
Lesz még étcsokis változata is az ínyenceknek!

Kellemes ünnepi készülődést kívánok!
Gabriella

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néznek ki! Tavaly hasonlót készítettem és akkor jöttem rá, hogy amelyik csokit márkásnak gondoltam, nem is olyan minőségi... Milyen csokit használtál? Erika

    VálaszTörlés
  2. Szia, a Lidl-ben vettem 90 Ft/100g. Nálunk rögtön ez az első csoki, ahogy belépsz az édességes sorra. First Nice a márkája, és sima Milk Chocolate. Van egyébként ebből étcsokis változat is, de olyat még nem vettem.
    G.

    VálaszTörlés