2010. október 25., hétfő

Mágneses játék

Nagyon szeretek mágnesekkel játszani. Amikor Cinciegér kicsi volt, az egyik varázslat az volt, hogy egy cipős doboz tetejére rátettem egy mágnest, egy másikkal a másik oldalon rögzítettem, és mozgattam, miközben ő el akarta kapni. Ez olyan nyugtató játék volt, ha nagyon felpörgött.
Most egy kicsit komolyabb játékot mutattam, és hangos sikert is arattam vele.



Hozzávalók:
  • lyukas, színes mágnesek
  • hurkapálcika
  • só-liszt gyurma modellezéshez
  • egy kis szigetelő szalag
Az összekevert só-liszt gyurmát megformáztam, a közepébe állítottam egy hurkapálcikát, amelyet az alján kicsit kiszélesítettem a szigetelő szalag segítségével. Valamint formáztam hozzá egy kártyatartót is.
Ezután már csak várni kellett, hogy kiszáradjon.

A játék lényege, hogy a kártyán szereplő alakzatot, és szín szerinti mintát kell megformázni a pálcikán.

Mutatom a mintakártyákat. Az igaziakat rajzolni és színezni fogom mert az nyomtatóbarát. Itt csak a "formákat" mutatom meg.






Íme a kártyatartó is, amely majdnem lekéste a fotózást. Új sorozatot nem készítettem vele, mert a fő modellemen ekkor már a fáradtság jelei mutatkoztak.


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

3 megjegyzés:

  1. Hol lehet ilyen mágnest beszerezni? Nagyon vidám!

    VálaszTörlés
  2. Szia, nem tudom, hogy lehet ilyet kapni. Ezek véletlenül kerültek hozzá. Sokáig csak a hűtőn használtuk. De ha már színes is, és lyukas is...
    Pesten van mágnes bolt több is, érdemes lenne megkérdezni őket.
    G.

    VálaszTörlés
  3. Köszi. Hirtelen rákerestem a neten, de persze ilyen szép színes kivitelben nem találtam.

    VálaszTörlés