2013. szeptember 10., kedd

Íráselőkészítés

Cinciegérnek nem túl jó a finommotorikája, ezért nem a Játékház sorozathoz tartozó munkafüzetben gyakorolunk, hanem egy másikban, amiben először szép nagyban, majd egyre kisebben kell elkészíteni az íráselemeket.
A lapokat belehúztam egy víztiszta genothermbe, és adtam egy "varázsfilcet", amivel elkészíthette a feladatokat. Ha nem sikerült, letöröltük. Így aztán volt sikerélmény is, és a hiba sem volt olyan vészes, hiszen simán lehetett javítani.



Mivel az ő füzetükben fél centis sorközök vannak, így abban még nehezebb volt a feladat. Ekkor Cinciegér kitalálta, hogy tegyünk fóliát a füzetre is, és akkor azon is lehet gyakorolni, és csak mikor már szép, akkor írja be ceruzával. Így elkerültünk egy csomó radírozást, sokkal mókásabb is volt a feladat, nem volt akkora nyomás, és csodaszép házi feladat készült.


Először táblamarkert használtunk, de az dundi hegyű. A piros filctoll egy Giotto Doube, ez is fogott a genothermre. Több filcet is kipróbáltunk, de nem mind volt jó. Az tudom még, hogy az IKEÁS filcekkel is lehet lamináló fólián, vagy genothermen dolgozni. A törléshez pedig a filc anyag a legjobb.

Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ötlet, jövőrer fogom is alkalmazni. :))
    Nem tudom, ismered-e az Ugróiskola előkészítő kiadványt. Innen meg tudod rendelni, ( http://www.pedellus.hu/k_sorozat.php?s=59&i=2 )
    Mi ezt használjuk év elején az elsősökkel. Jó kis fejlesztő feladatok vannak benne.

    VálaszTörlés
  2. Ó, hogy ez milyen jó, jövőre én is! :)
    Az Ugróiskolát tényleg érdemes megnézni, szemezgetni belőle!
    Van néhány grafomotorikát fejlesztő anyagom pdf-ben, ha érdekel, szívesen megosztom veled! :)


    VálaszTörlés
  3. ó, mi alig tudtuk megírni a ceruzás változatot is, annyira belefáradt a leckeírásba mindig az én virágszálam. ha még előtte filccel is kellett volna, katasztrófa lett volna. persze értem én, hogy nálatok ez jó, mert ő akarja így. inkább csak azért írom, hogy örülhetsz, hogy ilyen szorgalmas fiad van:-)

    VálaszTörlés
  4. Megkérdezhetem, hogy milyen feladatlap az, amint az első képen dolgozik? Tetszik, hogy olyan nagyban kell írni!

    VálaszTörlés
  5. Adamikné dr. Jászó Anna - d. Gósy Mária - Lénárd Andrdás: A mesék csodái íráselőkészítő

    VálaszTörlés