5. mese

Tél apó
Cigány mese

Egyszer volt, hol nem volt, egy sűrű erdő szélén volt egyszer egy házikó. Itt élt egy öregember meg egy öregasszony. Szegények voltak, de serényen dolgoztak. Megtakarított ki pénzecskéjüket egy harisnyaszárban tartották.
- Jól jön ez a kis pénz, ha majd kopog a tél – mondogatta mindig apóka, ha a harisnyaszárra nézett.
Egyszer aztán elment az erdőbe fát vágni, s anyóka egyedül maradt. Kopogtattak a házikó ajtaján. Egy vénséges vénember állt az ajtóban.
- Ki vagy Te, és mit akarsz, vénséges vénember? – kérdezte anyóka.
- Én vagyok a Tél apó, és alamizsnát kérnék tőled, öreganyó.
- Te vagy az, Tél? Akkor hát kerülj beljebb! Régóta gyűjtjük a pénzecskénket, hogy legyen, mire eljössz!
Azzal anyóka az öreg Tél kezébe nyomta a harisnyaszárat, benne a pénzecskével, amit keservese munkával kuporgattak az ura.
Mikor aztán apóka hazatért, anyóka vidáman újságolta:
- Itt járt a Tél, elvitte a pénzünket!
- Jaj, … jaj!- siránkozott az apóka. – Csak nem adtad oda valakinek az összespórolt pénzecskénket?
- De bizony odaadtam én! – siránkozott anyóka. – Te mondtad, hogy jól jön a pénz, ha majd bekopogtat a Tél…
- Koldusbotra jutottunk! – kesergett apóka. Nincs más hátra, szedjük a sátorfánkat, megyünk a nagyvilágba szerencsét próbálni.
Így is tettek. Nekiindultak a nagyvilágnak, otthagyták a házikót, csak az ajtót akasztották ki, azt vitték magukkal, hogy ne kelljen a puszta földön hálniuk, ha eljön az éjszaka.
Sűrű erdőben érte őket az éjszaka. Apóka kiválasztott egy dús lombú fát, annak az ágai közé felvitte az ajtót, s anyókával együtt szépen lefeküdtek rá. Hamarosan el is aludtak, s a hold már magasan járt az égen, mikor arra ébredtek, hogy a fa alatt zsiványok veszekednek a rablott kincseken. Mindegyik magának akarta a tenger sok kincset, a kapitányuk mérgében elkiáltotta magát?
- Hogy az ég szakadna rátok!
Apóka kapott az alkalmon: gondolt egyet, s a tolvajok közé hajított az ajtót. No, a rablóknak se kellett több! Ahányan voltak, annyifelé szaladtak, a tenger sok kincs meg ott maradt a fa alatt. Apóka és anyóka egykettőre lemászott a fáról, anyóka a kötényébe, apóka az iszákjába rakott annyi aranyat, drágakövet, amennyi csak belefért. Szépen hazaballagtak a házikóba, az ajtót beakasztották a helyére, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.