2010. június 19., szombat

Recycling cipős "szekrény"

Nem ez az egyetlen bútor aminek híján vagyunk, de kanapét még nem sikerült összedobnom karton dobozból.


Merthogy ez karton tejes dobozokból készült. Igen nagy tej fogyasztók vagyunk - hát, nem pont én -, így kartonszám vesszük a tejet a Lidl-ben. Ezeket a dobozokat először újságpapír gyűjtésre használtam, de annyi újságot nem kaptunk, mint amennyi tejet iszunk. A kartonok csak gyűltek, és gyűltek. Aztán egyszer csak megvilágosodtam. A kritikus pont a férjem cipője volt, ha az belefér akkor jó lesz. És belefért! :)

Előnye, hogy bármikor bővíthető, alakítható, elemei elhasználódás esetén könnyen cserélhetők.
Hátránya, hogy esős időben nem lehet rögtön használni - hacsak az ember ki nem béleli mondjuk használt bevásárló szatyorral -, valamint kicsit erősen szellőzik! :)

Szerintem egyéb rendszerek is készíthetők belőle, sőt lefestve még szép is lehet. A Lidl-ből sosem térek haza üres dobozok nélkül. Eddig úgy láttam örülnek neki, sőt, a múltkor külön összegyűjtötték nekem az egyformákat amíg bevásároltam.

Van ám egyéb szerzeményem is, azzal is előrukkolok nemsokára! :)


Jó újrahasznosítást kívánok!
Gabriella

4 megjegyzés:

  1. Ez de jó! Kár, hogy mi nem csak cipősszekrény, hanem a rá való helyhiánnyal is küzdünk... :-(
    Úgyhogy egyelőre marad a káosz. :-((

    VálaszTörlés
  2. Hi-hi, mi tavaly két ággyal, egy komóddal, egy asztallal és 6 székkel költöztünk be. Ja, meg a férjem tv-nézős foteljával, az igazi ereklye. Szóval, nekünk meg másunk sincs, csak helyünk! :)
    G.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ötletes megoldás! :)
    Látom, te a dobozok híve vagy, még a blogodat is dobozból készítetted! :)

    VálaszTörlés
  4. :) Igen, mániám a doboz. Szerintem nagyon praktikus dolog.
    G.

    VálaszTörlés