2010. június 23., szerda

Vasalható gyöngyök kicsit másképp

Előre elnézést kérek a pocsék képért, de ez sajnos akkor így sikerült. :(


Szeretem ezt a játékot, mert az eredeti öltelen kívül - arra mi még nem használjuk - szinte bármire lehet használni. Főleg ezt a színes csomagot. Itt van rögtön a színek gyakorlása, és nem csak a kék, zöld, sárga, piros, ami egy idő után a család minden tagjának a könyökén jön ki. Hanem lila, rózsaszín, fekete, fehér, de szerintem még barna is van benne.

Könnyen lehet fűzni, mert ahhoz képest, hogy milyen kicsi, elég nagy lyukú, így akár vastagabb fonalra is fűzhető, nem csak cérnára. Sőt 3-4 évesek már kaphatnak hozzá keresztszemes öltéshez való tűt is. Annak tompa a hegye, de természetesen csak felnőtt felügyelettel adjuk a gyereknek.

A mennyisége pedig lehetővé teszi, hogy számolós játékot játszunk vele. Mi itt éppen azt játszottunk. Mindenki kapott egy műanyag lapot - lehetőleg egyforma méretűt - és kezdődött a játék. Ki mennyit dobott a kockával, annyit gyöngyöt tehetett a lapjára. (Türelmesebb gyerekeknek ajánlott, mert a legkisebb lapra is több, mint száz gyöngy fér rá. :))
Nem bonyolítottuk a játékot a színes kockával, de persze lehet két kockával is játszani. :)

Nagyobb gyerekekkel ki lehet próbálni, hogy a számoláson, és a helyes színek kiválasztásán túl, mintát is készítsen. Bármit, amihez kedve, fantáziája van!

Ja, és tényleg bármire használható. Nálunk legutóbb egy kupac fekete gyöngy éppen szén volt a vásott vagonokban, és egész délután mindig kifogyott valamelyik mozdonyból a szén. Peches egy nap volt ez a vonatok életében! :)


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése